kulturliget eseménynaptár


Sajtószoba

Tisztelt Igazgató Asszony!

Tanulóink és tanáraink nevében szeretném megköszönni, hogy hagyományos Szalagavató Bálunkat az Erzsébetligeti Színházban  tarthattuk meg.
Köszönjük az Ön és munkatársai segítőkész közreműködését!
Tisztelettel és köszönettel:
Inotai István
Szerb Antal Gimnázium intézményvezető

___________________________________________________________________

Szabó Csilla igazgató asszony részére

Tisztelt Igazgató Asszony!

Tanulóink és tanáraink nevében szeretném megköszönni, hogy hagyományos október 23-ai filmvetítésünket az Erzsébetligeti Színházban  tarthattuk meg, méltóképpen megemlékezve az 1956-os forradalomról és szabadságharcról.
Köszönjük az Ön és munkatársai segítőkész közreműködését!

Tisztelettel és köszönettel:

Inotai István s.k.
intézményvezető

___________________________________________________________________

FB-on kaptuk: 

Tisztelt Erzsébetligeti Színház!

Tegnap felejthetetlen élményt kaptam Önöknél! A jó hírüket hoztam magammal és természetesen továbbadom minden kedves ismerősömnek ígéretemhez híven.... JTegnap elsőként értem oda fél 5 körül a barátnőmmel a Quimby teátrumra. Nagyon kedvesek voltak velünk - külön köszönet a fénymásolt plakátokért, dedikáltattuk utána a fiúkkal. Jó szívvel gondolok minden dolgozóra, akikkel tegnap volt szerencsém találkozni! További sok sikert kívánok! Üdv. Hidegkutiné Maár Éva

___________________________________________________________________

Kedves Színház !

Köszönöm, hogy a majálison Nándinak lehetőséget adtak egy rövidke produkció bemutatására, színpadi gyakorlásra.. Nagyon jól estek neki a konferáló kedves szavai.

Kicsit megkésve, de nagy örömmel újságolom, hogy az országos Gálházi István Emlékversenyen, Mikromágia kategóriában(ahol nem voltak korcsoportok) különdíjat nyert egy

" király"kártyatrükkel.

Szép napot kívánok mindenkinek: Botkáné Hajdu Mónika

_____________________________________________________________________________

Tisztelt Erzsébetligeti Színház! 

Szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy részt vehettünk tegnap a Varázslatos Csodavilág kiállításon!

Nagyon hasznosnak és okos ötletnek tartom, ami nagyon tetszett, hogy minden játék mellé le volt írva, hogy kell használni, mi lesz belőle és minek mi az oka.

Természetesen a legnagyobb sikere a hordónak volt, amivel jó hangzavart lehetett kelteni! 

Sok előadáson, kiállításra szoktunk menni Önökhöz, voltunk a télapós műsoron és a zene világnapján a zongorista előadásán, amit a gyermekeim (8 és 5 évesek) nagyon élveztünk! 

A Neotonról nem is beszélve, mert az frenetikus volt! 

Egyszóval gratulálok a sok színes program összeállításához, szervezéséhez!!!! 

Üdvözlettel:

Meszlényi Erika

_____________________________________________________________________________

Kedves Kultúrligetesek!  

Először is szeretném nagyon megköszönni - úgyis mint tagozatvezető és különösen úgy mint az egyik végzős osztály osztályfőnöke - a tegnap esti szalagavatónk lebonyolításához nyújtott segítséget. Köszönjük a rugalmasságot és a pontos, precíz munkavégzést. Szeretném ezen az úton is külön kifejezni a köszönetünket a fény-  és hangtechnikus kollégáiknak. Bízvást mondhatom, hogy bár sokfelé fordultunk már meg szalagavatós ügyekben, ilyen egyszerre segítőkész és ennyire hozzáértő (profi), megoldást kereső hozzáállással még nem találkoztunk. KÖSZÖNJÜK! 

 

Üdvözlettel: Csernyus László

Köszönet az Erzsébetligeti Színháznak

Ezúton szeretnék köszönetet mondani az Erzsébetligeti Szinház Vezetőségének és Dolgozóinak, hogy súlyosan, halmozottan sérűlt unokám fejlesztését, gyógykezelését támogatják. A műanyag kupakok összegyűjtésével elősegítik, hogy Mártonka olyan foglalkozásokon, kezeléseken vegyen részt, amit a TB nem támogat. Ilyen a Pfaffenrot manuális terápia az izom tónusának normalizálására, az OLINEK Intenzív Terápia, az úszás, gyógytorna, stb. Ezek szinte létfontosságú kezelések, mert nélkülük Marci  izmai letapadnának és nagy fájdalmai lennének. 
Szülei mindent megtesznek érte, de ezeket a kezeléseket nem tudnák finanszírozni. Anyukája két diplomás pedagógus, sajnos azonban a kisfiú miatt nem tud dolgozni, így csak az apukája keres.
Mikor pár évvel ezelött megkerestük az Erzsébetligeti Szinházat azzal a kéréssel, hogy segítsenek nekünk, kérésünk azonnal megértésre talált. Azóta is önzetlenül mellettünk vannak, segítenek Marcinak.  Nagyon jó érzés, hogy kedves figyelemmel érdeklődnek a család életéről, velük örülnek a pozitív változásoknak. Ezzel lelkiekben is segítit a szülőket, nagyszülőket.

Köszönöm emberségüket, megértésüket. Kívánok az életükben sok sok örömet, boldogságot, jó egészséget, és jó munkát.

Üdvözlettel : Triff Lászlóné nagymama

 

Szabó Csilla igazgató asszony részére

Tisztelt Igazgató Asszony!

Tanulóink és tanáraink nevében szeretném megköszönni, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából szervezett ünnepi megemlékezésünket
az Erzsébetligeti Színházban  tarthattuk meg. Köszönjük az Ön és munkatársai segítőkész közreműködését!

Tisztelettel és köszönettel:
Inotai István
intézményvezető

A cikk nagy méretben itt olvasható>>

Táncról táncra...

avagy a Liget Táncakadémia záróvizsga előadása az Erzsébetligeti Színházban

Csemetéjének drukkoló lelkes szülőként érkeztem a Liget Táncakadémia évadzáró előadására az Erzsébetligeti Színházba másjus 31-én szombat délután öt órakor. Este nyolckor lenyűgözve távoztam. Ami a kettő között történt, minden képzeletemet felülmúlta. 

Az eddigi ligetes tapasztalataim alapján már eleve sem valami “művházi tinglitangli” színvonalra számítottam. Maga az Erzsébetligeti Színház teljes programkínálatával régen túllépte a szokásos művelődési házi kereteket Szabó Csilla igazgató vezetése alatt, amit mi sem mutat jobban, mint az, hogy 2012-ben minősített közművelődési intézménnyé vált.

A Liget Táncakadémia rendkívül magas színvonalú produkciója pedig méltón illeszkedett ehhez. A műsor két részből állt. Az első félidőben az akadémia összes csoportja előadott egy-egy táncdarabot, amelyek koreográfiáit többnyire a csoportvezető táncmesterek készítették, de akadt köztük Kossuth-díjas által jegyzett mű is. Az első szám a ligetes szülők fellépése volt, akik megunván az öltözői várakozást, felkérték az akadémia vezető táncpedagógusát, Karácsonyi Évát, hogy őket is tanítsa. Nagyink mellettem tétován kérdezte, hogy ezek akkor most tényleg “mezei szülők-e”, mert fantasztikus, amit csinálnak a színpadon. 

A szülők után a gyerekek következtek, több tájegység néptáncait, népi játékait adták elő, sokszor énekléssel, beszéddel fűszerezve a produckiót. Az ovisok várakozáson felül összeszedettek voltak, pontosan követték az utasításokat, a ritmust is jól tartották, gond nélkül váltottak a mondókázás és a mozgásos részek között. Utánuk a balett tagozat előadása következett. A Liget Táncakadémia mindig nyitott volt a különböző stílusok iránt, ennek köszönhetően jött létre ebben az évadban ez a csoport. 

A kis balerinák légies eleganciával adták elő koreográfiájukat. A kisiskolások néptáncos csoportjainak előadásaiban már több volt a tánc, kevesebb a játék, mint az ovisoknál, de a játékosság megmaradt. Természetes könnyedséggel váltogatták a helyüket a hatalmas színpadon, közben precízen tartva a ritmust, és náluk már szembetűnő volt a meghatározott stílusra való törekvés. A nagyobbaknál már nem is csodálkoztam azon, hogy milyen pontosan tartják a ritmust, jól használják a teret, hogy kidolgozottak a mozdulataik, és hogy a táncstílusuk egészen egységes képet mutat. Náluk leginkább az fogott meg, hogy nekik már egészen határozott a színpadi jelenlétük, ha csak néhányan vannak fenn, akkor is betöltik a síznpadot, akár csak a kisugárzásukkal is. 

Ám az összes csoportnál feltűnt, hogy nagyon szeretik csinálni. Azt hiszem, ez a Liget Táncakadémia legnagyobb erénye, hogy a nagyon komoly szakmai színvonal, és nyilván az ehhez szükséges magas követelmények, rengeteg munka ellenére meg tudja tartani az örömet, ami az egyik alapvető célja a táncnak. Mindez a felkészült tantestületnek, a profi segítőknek, a komoly pedgógiai háttérnek, és persze a táncban örömét lelő, és ezt az örömet átadni képes vezető egyéniségeknek köszönhető. 

Érthető, hogy erre van befogadókészség a gyerekek körében, ráadásul szép számmal, hiszen a negyedik évadban az akadémia tanulóinak a létszáma elérte a százötven főt.

A záróvizsga előadás második félidejében egy egészórás táncjátékot láthattunk, a Rókameséket, amelyet a Harangozó-díjas koreográfus, Mucsi János, aki az akadémia művészeti vezetője, eredetileg profi táncosok számára készített. 

Az előzméyek után már meg sem lepett, hogy az akadémia felsőbb évfolyamos tanulói magától értetődő természetességgel táncolják el az állat-karaktereket megformáló koreográfiákat, és hogy a néptáncon kívül más táncstílusokban is helytállnak. A gyerekek mellett ebben a darabban a főbb szerepekben remek profi táncosok is felléptek. És persze megint sütött az egészből az öröm, a tánc szeretete, a közös munka, az együttműködés felemelő érzése. Bizonyára nagyon sok gyakorlás, verejtékes munka előzte meg ezt a produkciót, de nézőként azt mondhatom a szereplőknek és a segítőiknek, hogy mindenképpen megérte. Fantasztikus volt.

Az est bevezetőjében a Liget Táncakadémia motorja, Sáfrány Zoltán ismertette az évad eseményeit, eredményeit. Elmondta, hogy negyedik éve remek az együttműködés az Erzsébetligeti Színházzal, amely a tanfolyami óráknak és a fellépéseknek bíztosít helyszínt. Megtudhattuk, hogy nagyon erős a szülői közösség, amelynek anyagi és tárgyi felajánlásaival, valamint munkaerejük rendelkezésre bocsátásával két táncterem felújítása is megvalósulhatott az idén, továbbá, hogy ehhez Kovács Péter polgármester jóvoltából önkormányzati forrást is igénybe vehettek.

A Liget Táncakadémia záróvizsga előadása nekem többet jelentett annál, hogy megnézzük, milyen ügyes a csemete. Azok a gyerekek, akiket szombaton láttunk a színpadon, egy nagyszerű közösség tagjai, ahol a táncos szakmai színvonal mellett legalább ugyanolyan fontos szerepet kap az öröm, a tánc és az együttlét öröme. Mindezen túl példaértékű a szakmai hozzáértés mellett az a lelkesedés és hit, amellyel Karácsonyi Éva és Sáfrány Zoltán négy éve megteremtette és azóta is egyre növekvő sikerrel működteti a Liget Táncakadémiát. Az eddigiekhez gratulálok, és sok sikert kívánok nekik a további terveik megvalósításához! 

Budapest, 2014. május 31.

Egy lenyűgözött szülő

Orosz Táncművészeti Fesztivál

 

 

Megépül a majommalom 

Oliver Arthur Printek című kiállítása

Molnár Eszter

Oliver Arthur egyéni kiállításán, az Erzsébetligeti Színházban megrendezett Printek című tárlaton a fiatal grafikusművész eddigi munkásságának kiemelkedő darabjai mellett megismerhetjük a legfrissebb művészi termést képviselő, 2015-ös, három madáralakot középpontba állító digitális printjeit is. A rajzfilmfigurákra emlékeztető lélekmadarak egy bölcsesség felé vezető beavatási kalandra invitálnak minket.

Oliver Arthur: Noise, 12 darabos szitanyomat, 2012, 50 x 70 cm

Oliver Arthur: Noise, 12 darabos szitanyomat, 2012, 50 x 70 cm

A street art munkásságáról is ismert Oliver Arthur képi világának határai messze túlterjednek a kanonizált művészeti fórumokon. A tréfás majompofák – melyek az utóbbi évtizedben Oliver Arthur művészi védjegyévé, brand-figurájává váltak, illetve további figurái, jelei, piktogramjai, ha kémiai fogalmakkal próbálnánk közelíteni feléjük, akkor nem szilárd halmazállapotúak, hanem víz vagy levegő jellegűek lennének. Ugyanis az avantgárd művészek álmának megfelelően – szétterjednek az élet minden terültére. Megjelennek az utcákon, az emberek testén ruhát vagy cipőt díszítő formában. A majomarc többféle, mert a fogyasztási cikké degradált folyamatosan címkézett, dobozolt ember vagy éppen hamburger szimbolikus analógiájaként létezik Oliver Arthur művészi termékei sorában sima, azaz afro-majom, aztán kilátszó agytekervényű, lékelt koponyájú, agyas-majom, végül babérkoszorús royal-majom is.

Oliver Arthur: Unmindfull, 2015, digitális print

Oliver Arthur: Unmindful, 2015, digitális print

Egy olyan világban, ahol „muszáj boldognak lenni” és „az élet tánca nagyon piszkos. / Minden tiszta bizonytalan. Egyedül csak az a biztos, / hogy eBay-en majd eladják a szíved és az elméd,/ És így leszel te emberből terméketlen termék.” (részletek Varga Richárd Celebgyerek című dalából) – egyáltalán nem furcsa dolog ez. Az emberek felcímkézésének és kartotékokba, dobozokba rendezésének szempontja manapság többnyire tényleg pusztán az eladhatóság. Hiszen nem is tudni pontosan mióta Weöres Sándor Majomország című mondókának álcázott anti-utópiájának megvalósulását éljük: „Megépül a majommalom,/ lesz sok majommajonéz,/ győzve győz a győzhetetlen/ győzedelmes majomész.” Szembenézve a mai magyarországi helyzettel – melyben egészen bizarr módon vegyül a vad kapitalizmus és az előző rendszer nagyon is kézzel fogható jelenléte – egy mai fiatal nem feltétlenül dacolni akar. Inkább meglovagolni akarja, nem pedig legyőzni. A street art és az underground a káosz hátán, ha rángatózva is, de lehetőleg hatékony eszközökkel, azaz a fogyasztói társadalom paradigmáján belül maradva próbál mondani valamit.

Az Oliver Arthur-i – már maga a művésznév is egy jól felépített brand neveként csenghet a fülünkben – világ kétarcú. Ugyanis egyrészt nagyon trendkövető és jelen idejű, tehát képes megfelelni a fogyasztói társadalom támasztotta vizuális igényeknek, másrészt viszont tartalmi szempontból egyáltalán nem könnyed és cukros világ ez, hiszen a legégetőbb kérdésekkel, a nagy problémákkal foglalkozik. Oliver Arthur egy olyan képi világot épít, amely fel tudja venni a versenyt a gyorsan változó ízlésű, internetnek és szórakoztatóiparnak köszönhetően hihetetlenül magas ingerküszöbbel rendelkező fiatalok támasztotta elvárásokkal.

Oliver Arthur: Rare founder, 2015, digitális print

Oliver Arthur: Rare founder, 2015, digitális print

A kiállításon megismerhetjük Oliver Arthur 2012-ben elkészített diplomamunkáját, a 12 részes Noisecímű szitanyomat-sorozatot. A sorozat pirosra, feketére, fehérre épülő kompozíciói olyan különböző méretű és elrendezésű képi elemekből épülnek fel, melyeket egy saját fejlesztésű vizuális nyelv képszavainak, vagy modern köntösbe bújtatott egyiptomi képírásra emlékeztető hieroglifáknak is nevezhetünk. Mindent belesűrít ezekbe a kompozíciókba alkotójuk, ami jelen van az életében és a gondolataiban és mintegy zajként körülveszi őt, tehát ha akarna, se tudna ezektől a látványoktól, ingerektől szabadulni – mégis a képek segítségével megszabadul tőlük. Mégpedig éppen a mi gondolkodásunk szabadsága érdekében. Nem bújhatunk illúziók mögé – és szembe kell néznünk a Noise-ban szimbólummá sűrített valósággal. Reflektálnunk kell arra a nagyon nehezen megérthető világra, de főleg káoszra, ami körülvesz minket. Rá kell nézünk például a folyamatos agresszív médiamanipuláció eszközeiként és szórakoztatásra használt technikai médiumokra vagy az infantilizálódó és szórakoztatóiparba szinte belefulladó tömeg általános problémáira: mint például a drogokra, a szexiparra és a háború modern formáinak testközeli, mindenkit érintő jelenlétére az életünkben.

A legfrissebb, 2015-ben elkészült digitális printeken madáralakok a főszereplők. Ez a három munka egyfajta érési, felnövési folyamatot mutat be és három tudati stációt képvisel. A képek jelenthetik egy ember három különböző fejlettségi állapotát is, de képviselhetnek három különböző embertípust is. Az első az Unmindful című kép – a szó szerint agyatlan, buta ember világát mutatja be, mégpedig a kakas szimbólumának segítségével, ami itt az erőszakos, gondolkodásmentes lét és a pusztán fizikai erő szimbóluma. A kakas egy konkrét kultúrkör, Japán képi és tárgyi szimbólumaival van körülvéve. Azt is mondhatnánk, hogy ez egy túlontúl őszintére sikeredett negatív felhangú imázsplakát is lehetne Japán számára, hiszen szerepel rajta a sushitól kezdve, a technikai kütyükön – igaz ma már igazi retro-nak számítana a képen látható joystick – és a godzillán át, a karate-ig minden, ami Japánról nekünk, európaiaknak eszünkbe juthat. Ám a legfontosabb, a 2012-es, nagy részben emberi mulasztásból és kisebb részben a földrengés miatt bekövetkezett Fukusima-i nukleáris katasztrófára történő utalás a képen. Sajnos ez az utalás egy nagyon keserű pillanatnyi benyomást, látleletet rögzít erről az egyébként egészen elképesztően gazdag kultúráról.

Oliver Arthur: Well prepared, 2015, digitális print

Oliver Arthur: Well prepared, 2015, digitális print

A második kép főszereplője az Edgar Allan Poe A Holló című versből jól ismert halálmadár, a modern ember szimbólumaként szerepel. Fekete szárnya és „felkészültsége” (ahogy címben olvassuk – Well prepared) nem jó ómen az emberiség számára, ugyanis a természetre és embertársaira egyaránt kiterjedő erőszakosságával mindenhol pusztulást idéz elő. Habár csőrében tartja a mérleget, vagyis magához ragadja az ítélkezés és a döntés jogát az emberiséget érintő kérdésekben, egy gondolatbuborékban látjuk a feje fölött azt a kérdőjelet is, amely jelentheti a megjósolhatatlan jövőt és a döntések és cselekvések következményeinek talányát is. A képen az agresszor mellett több szimbólum révén szerepelnek az áldozatok is. A bekötött szemű, csorba koronájú, béklyóba vert galamb, illetve a zacskós levest ízesítő azaz, „levesbe kerülő” áldozat kezéből kifolyó vércseppek képében. A képírás szoros olvasata szerint a Well preparedcímű kép központi gondolata a csapból is folyó agresszió.

A harmadik Rare founder (Ritka alapító) című alkotáson a negatív folyamatokra vonatkozó válasz jelképeként, a bölcs bagoly kerül a középpontba. A madárfigurát egyaránt körbeveszik az agresszió, és a káoszból kivezető út jelei. A megoldás lehet általában a tudás (az olajágat sarjasztó könyv), a kreativitás (a képzőművészet logója), az építő cselekvés (kalapács, szög, piramis) vagy a vallásos világértelmezés (az ezeket összefoglaló, mindent látó istenszem) egyaránt. Mégpedig a bölcsesség-aknák emberi fejben történő szétrobbanásának reményében, egészen addig, amíg a világ hatalmi gépezetét működtető olajkészlet tart.

Erzsébetligeti Színház Galériája

(Budapest, Hunyadvár utca 46/b)

április 13-ig

Eredeti cikk: http://www.ujmuveszetfolyoirat.hu/2015/03/megepul-a-majommalom/

 

Egy „elveszett generáció” építkezése

 
Egy „elveszett generáció” építkezése
 

 

Gondolatok Oliver Arthur Printek című kiállításáról

Oliver Arthur jelenleg Magyar Képzőművészeti Egyetem Gyakorlóiskolájában és a Magyar Képzőművészeti Egyetemen egyaránt tanárként dolgozik, számos egyéni és csoportos kiállítással büszkélkedhet. Legutóbbi egyéni kiállításán, a legfrissebb alkotásait felvonultatóPrintek című tárlaton képet alkothatunk a fiatal grafikusművész munkásságának annak a részéről, amelyet úgymond a „műértő” közönségnek címez.

Oliver Arthur jól felismerhető stílusú figuráit nem csak az egyre inkább gettósodó magasművészet keretein belül szeretné megismertetni az emberekkel, tehát nem csupán művészeti célokra használja vizuális kreálmányait – avantgárd gesztussal kilépve e keretek közül – más, változatos területeken például ruházati cikkeken, matricákon, street art alkotásokon is megtaláljuk a jellegzetes oliver-i figurákat. A grafikus képi világának határai messze túlterjednek a kanonizált fórumokon. Figurái, jelei, piktogramjai – ha kémiai fogalmakkal próbálnánk közelítünk feléjük – akkor nem szilárd halmazállapotúak, hanem víz vagy levegő jellegűek lennének: ugyanis szétterjednek az élet minden terültére. Megjelennek az utcákon, az emberek testén ruha vagy cipő formájában, és bizonyára hamarosan tetoválásként is felbukkannak majd valaki alkarján. A tréfás majompofák – melyek a művész védjegyévé váltak – behatolnak a számítógépeink pixeldzsungelébe és mindenhová, ahová az emberek elviszik őket.

Oliver Arthur „vizuális birodalmában” – és egyébként a tervezőgrafika világában – nem a befejezettség, vagy a művészi aura a legfontosabb szempontok, hanem a pragmatikusság, a kombinálhatóság, a terjeszthetőség, a sokszorozhatóság, a szabad kreativitás és mondjuk ki: az eladhatóság. Azzal, hogy ezek az alkotások tematikusan és formailag is a fogyasztói társadalmat meghatározó termék-központúság és mindenre kiterjedő áru-jelleg paradigmáin belül maradnak, egyrészt talán képesek is érvényesülni, tehát nem elsodródni a túl erős információáradatban, másrészt tartalmukkal, üzenetükkel magát a „rendszert” is át tudják valamennyire alakítani, formálni. Utóbbi vagyis a világ átformálása szintén az avantgárdra jellemző művészeti célkitűzés. Oliver Arthur mesés és kevésbé mesés, inkább morbid alakokkal benépesített vizuális magánmitológiája már legalább egy tucat éve formálódik. A majomarc is többféle változatban szerepel a művész vizuális repertoárjában.

Oliver Arthur_Monkey

A fogyasztási cikké degradált ember vagy éppen hamburger szimbolikus analógiájaként létezik sima, azaz afro-majom, aztán kilátszó agytekervényű, lékelt koponyájú, agyas-majom, végül babérkoszorúsroyal-majom is. Egy olyan világban, ahol Varga Richárd szavaival élve „muszáj boldognak lenni” és az emberek felcímkézésének és kartotékokba, dobozokba rendezésének szempontja többnyire sajnos pusztán az eladhatóság – egyáltalán nem furcsa dolog ez. Hiszen nem is tudni pontosan mióta Weöres Sándor Majomország című mondókának álcázott anti-utópiájának megvalósulását éljük: „Megépül a majommalom,/ lesz sok majommajonéz,/ győzve győz a győzhetetlen/ győzedelmes majomész.” A mai magyarországi helyzettel – melyben egészen bizarr módon vegyül a vad kapitalizmus és az előző rendszer nagyon is kézzel fogható jelenléte – egy mai fiatal nem feltétlenül dacolni akar. A zabolátlan tigrishez hasonlító kort inkább meglovagolni akarja, nem pedig legyőzni. A street art és az underground a káosz hátán, ha rángatózva is, de lehetőleg hatékony eszközökkel próbál mondani valamit. Kérdés, hogy ezeket az üzeneteket a tágabb célcsoportok ebben a kíméletlen információbőségben és szóözönben egyáltalán meghallják-e, értik-e? Vagy ez a művészet továbbra is rétegkultúra szféráiba szorul? Egyáltalán etikus-e a reklámfogások manipulatív eszközeit, médiahatalmon alapuló erőfölényt érvényesíteni bármilyen művészeti termék terjesztésében? Azaz a művészeti termékre – mivel értéket képvisel – alkalmazható-e az eszközt szentesítő cél eszméje? A tervezőgrafikusok – és a legtöbb avantgárd, pop-art művész szerint – szerint a válasz: igen.

Az oliver arthur-i – már maga a művésznév is egy jól felépített brand neveként csenghet a fülünkben – világ kétarcú. Ugyanis egyrészt nagyon trendkövető és jelen idejű, tehát képes megfelelni a fogyasztói társadalom támasztotta vizuális igényeknek, másrészt viszont tartalmi szempontból egyáltalán nem könnyed és cukros világ ez, hiszen a legégetőbb kérdésekkel, a nagy problémákkal foglalkozik. Oliver Arthur egy olyan képi világot hoz létre, amely fel tudja venni a versenyt a gyorsan változó ízlésű, internetnek és szórakoztatóiparnak köszönhetően hihetetlenül magas ingerküszöbbel rendelkező fiatalok támasztotta elvárásokkal. Vagyis munkáinak első számú közönségét, célcsoportját annak a fiatal rétegnek a tagjai képviselik, akik a számítógépes, rajzfilmes, filmes világban jártasak és akiket angol nyelvben olykor geek-nek csúfolnak. Ők, vagyis mi, az Y és Z generáció – illetve legyünk őszinték, a generációnk egy rétege, az anyagilag és társadalmilag szerencsésebb rétegbe születő tagjai – a valóságot már nem elsősorban könyvekből, vagy puszta érzéki tapasztalatokból próbáljuk megismerni, hanem teljesen behálózzák életünket az internetes ingerek, a rajzfilmek, filmek, képregények, és a számítógépes játékok. Beszédes és szimbolikus, hogy a 80-as években született magyarországi fiatalok közös generációs élménye és traumája volt, hogy Antal József néhai miniszterelnök halálhírére megszakították a Walt Disney-mese sugárzását, a Kacsamesék egyik epizódját a TV-ben. 1848-hoz vagy 1956-hoz képest igen súlytalan generációs élmény ez, mégis jól kifejezi mai világunk furcsa paradoxitását, ahogy a szélsőséges agresszió és az infantilizmus, a politika és a szórakozás harapófogójában vergődünk. Talán mi voltunk az utolsó olyan generáció, akik még egyáltalán rendelkezhettek ilyen közös élménnyel, és akiknek még viszonylag nyugodt – azaz a mai értelemben vett felfokozott virtualitástól mentes – gyerekkor adatott. Akkoriban vasárnap délután 4 órakor szinte minden gyerek ezt a mesét nézte, azóta viszonylag sokszorosára nőtt a gyerekek szórakozásának lehetősége és igénye is. Olivér is mesés színezetű alakjai amellett, hogy nagyon aktuális problémákat képviselnek, ugyanakkor kissé nosztalgikusnak is nevezhetőek, mert építenek a fiatalok közös generációs élményeire – a tapasztalataim szerint valóban létező – kollektív tudattalanra is. Máskülönben nem ülnének annyira a szintén generációs témákat feszegető, 2014 végén mozikba kerülő Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című film (rendezte: Reisz Gábor) poénjai sem a mozikban. Ebben a generációs élményben most már biztosan lehet látni, hogy rendkívül fontos volt a gyerekkor és mindaz a tárgyi és vizuális ingerhalmaz, amit a még friss és ropogós fogyasztói társadalom árubőségétől kissé vagy nagyon elbódult szüleink megadtak nekünk. A Dallas és az Űrgammák című TV-sorozatok, a Polly Pocket illatozó süteménybabái, a Tininidzsák, a Kinder csoki tojásában rejlő összerakós játékok, a Star Wars-kártyák, a Super Mario és a Tetris vagy a néhai Norton Commander-es Prince of Persia-játék, csak, hogy néhányat említsünk közös gyerekkori élményeikből. E korosztály számára mind a gyerekkor megélése mind az attól való elszakadás és a felnőtté válás extrémen nehéznek tűnő feladata az egyik, ha nem a legnagyobb problémája, fejtörése. A 80-as generációt, számunkra egyáltalán nem jólesően, a szociológusok ma „elveszett generációnak” nevezik, mivel a mai húszas, kora harmincas korosztály nagyon nehezen tud beilleszkedni a felnőtt világba, munkát találni és családot alapítani. Sokan Pán Péter-szindrómában szenvedve, felnőtt létükre is szüleikkel lakva visszavonulnak a virtualitás vagy a mesék világába. (E korosztály a problémáit kezdte feldolgozni és a közbeszédben is témává tenni aKontra Műhely, művészekből, társadalomtudósokból álló közössége). Az Y generációra ugyanakkor az is jellemző, hogy habár fogyasztókként kifejezetten érettnek nevezhetőek, mindenre igényt tartanak, számon tartják az új trendeket mindenféle fogyasztási cikk kérdésében, ugyanakkor sok tekintetben úgymond gyerekként viselkednek, hiszen továbbra is szüleikkel tartatják el magukat. Nekik szól, rajtuk is segíthet ez a vizuális nyelv, mert az ő világukból ered és azt építi tovább. Nem húz idegen köntöst magára ez a művészet – szerintem nagyon helyesen – nem akar megfelelni az idősebb korosztályok elvárásának, hanem az egymással való cinkos összekacsintás fórumaivá, kommunikációs csatornáivá is válhatnak ezek a munkák. Ugyanakkor kommunikálnak kifelé is, hiszen kijelentik, megfogalmazzák magukat más rétegek, szubkultúrák, korosztályok számára is.

A kiállításon megismerhetjük Oliver Arthur 2012-ben elkészített diplomamunkáját, a 12 részes Noisecímű szitanyomat-sorozatot. A sorozat pirosra, feketére, fehérre épülő kompozíciói olyan különböző méretű és elrendezésű képi elemekből épülnek fel, melyeket nyugodtan nevezhetünk egy saját fejlesztésű vizuális nyelv képszavainak, vagy modern köntösbe bújtatott egyiptomi képírásra emlékeztető hieroglifáknak is. A megfejtésük talán nem annyira bonyolult, mint a hieroglifáké, de a befogadónak mindenféleképpen meg kell értük dolgozni, több befektetett energiát igényelnek egy egyszerű látványszerű festői gesztus befogadásánál, mert úgymond végig kell őket olvasni. Ugyanakkor a piktogramok lényeget sűrítő, jelként jelzésként, funkcionáló világát is megidézik ezek az igényesen megtervezett, letisztult ábrák, melyek élő és élettelen tárgyakat ugyanúgy megjelenítenek, mint saját fejlesztésű szimbólumokat.

Oliver Arthur_Noise_12 darabos szitanyomat sorozat__2012_50x70 cm

Minden olyan dolgot belesűrít ezekbe a kompozíciókba alkotójuk, ami jelen van az életében és a gondolataiban és mintegy zajként körülveszi őt, tehát ha akarna, sem tudna ezektől a látványoktól, ingerektől szabadulni – mégis a képek segítségével megszabadul tőlük. Mégpedig éppen a mi gondolkodásunk szabadsága érdekében. Nem bújhatunk illúziók mögé – és szembe kell néznünk aNoise-ban szimbólummá sűrített valósággal és reflektálnunk kell arra a nagyon nehezen megérthető világra, de főleg káoszra, ami körülvesz minket. Rá kell nézünk például a folyamatos agresszív médiamanipuláció eszközeiként és szórakoztatásra használt technikai médiumokra vagy az infantilizálódó és szórakoztatóiparba szinte belefulladó tömeg általános problémáira: mint például a drogokra, a szexiparra és a háború modern formáinak testközeli, mindenkit érintő jelenlétére az életünkben. Ezt sugallják Oliver Arthur munkái általában. Ugyanakkor felfigyelhetünk arra is, hogy ezeknek a nyomasztó kérdéseknek a direkt képi narratívája Olivér keze alatt mindig groteszk színezetet is kap a mesealakok, de legalábbis vidám hangulatot sugárzó állatfigurák – itt utalhatunk vissza Antall József és Dagobert bácsi alakjainak nagyon erős összefonódottságára a mi generációnk tudatában – mint például a szemétdombon turkáló kakas, a smiley-egér, róka vagy majomfigura folyamatos tréfás odacsempészése miatt.

A legfrissebb 2015-ben elkészült digitális printeken madáralakok a főszereplők. Ez a három munka egyfajta érési, felnövési folyamatot mutat be, akár egy bölcsesség felé vezető beavatási narratívaként is értelmezhető. A három kép három tudati stációt képvisel. Ezek jelenthetik egy ember három különböző fejlettségi állapotát is, illetve képviselhetnek három különböző embertípust is.

Az első az Unmindful című kép – a szó szerint agyatlan, buta ember világát mutatja be, mégpedig a kakas szimbólumának segítségével, ami itt az erőszakos, gondolkodásmentes lét és a pusztán fizikai erő szimbóluma. A kakas egy konkrét kultúrkör, Japán képi és tárgyi szimbólumaival van körülvéve. Azt is mondhatnánk, hogy ez egy túlontúl őszintére sikeredett negatív felhangú imázsplakát is lehetne Japán számára, hiszen szerepel rajta a sushitól kezdve a technikai kütyükön – igaz, ma már retro-nak számítana a képen látható joystick – és a Godzillán át a karatéig minden, ami Japánról nekünk, európaiaknak eszünkbe juthat. Ám a legfontosabb, a 2012-es, nagy részben emberi mulasztásból és kisebb részben a földrengés miatt bekövetkezett Fukushima-i nukleáris katasztrófára történő utalás a képen. Sajnos ez az utalás egy nagyon keserű pillanatnyi benyomást, látleletet – „hova süllyedt?”- jellegű felkiáltást – rögzít erről az egyébként egészen elképesztően gazdag kultúráról.

Oliver Arthur_Unmindful_digital print_2015

A második kép főszereplője egy, az Edgar Allan Poe A Holló című versből jól ismert halálmadár, a modern ember szimbólumaként szerepel. Fekete szárnya és „felkészültsége” (ahogy címben olvassuk –Well prepared) nem jó ómen az emberiség számára, ugyanis a természetre és embertársaira egyaránt kiterjedő erőszakosságával mindenhol pusztulást idéz elő. Habár csőrében tartja a mérleget, vagyis magához ragadja az ítélkezés és a döntés jogát az emberiséget érintő kérdésekben, egy gondolatbuborékban látjuk a feje fölött azt a kérdőjelet is, amely jelentheti a megjósolhatatlan jövőt és a döntések és cselekvések következményeinek talányát is. A képen az agresszor mellett több szimbólum révén szerepelnek az áldozatok is. A bekötött szemű, csorba koronájú, béklyóba vert galamb illetve a zacskós levest ízesítő, azaz „levesbe kerülő” áldozat kezéből kifolyó vércseppek képében. (Ez utóbbi eljárás nagyon jellemző Arthur Oliver plakát-hieroglifáira: egy rétegnyelvi, szleng kifejezés konkrét képi fordítása, amelyet csak a szlenget értő befogadó képes dekódolni). Tehát a képírás szoros olvasata szerint a Well prepared című kép központi gondolata a csapból is folyó agresszió. Ez a képnyelv egy olyan rendszert mutat be – márpedig sajnos 2015-ben ilyen rendszerben élünk – ahol bármely „elmélet, technika, társadalmi berendezkedés vagy műalkotás létének igazolása (…) puszta működőképességében rejlik: teljesítménye az, ami igazolja. Ha viszont nincs tudás, melynek jegyében a jót a rossztól megkülönböztethetnénk, az értelmiség nem követelheti magának az ítélkezés jogát, és a specialistát nem terheli többé felelősség a szakértelem alkalmazása nyomán fellépő következményekért. A teljesítmények versenyében ettől fogva a nyers erőfölény dönt. Az igazság azé, aki nagyobb jövedelmet, több olvasót, nagyobb médiafelületet, több fegyvert, több szavazatot mondhat a magáénak. Egy két és félezer éves vita eldőlt: Traszümakhosz legyőzte Szókratészt.”[1] E gondolatok jegyében, ezekre rímelve repülőbombák, személytelen pusztítófegyverek, rakéták, hadi tankok, és a hatalom anyagi hátterét, így a hadiipart biztosító energiakitermelés különböző formái: szélerőmű, atomerőmű, olajfúrótorony egyaránt megjelennek a képen. A képekből kiolvasható narratívában megjelenő társadalomkritikai gondolatok Magyarországon elsősorban Lányi András nevével fémjelzett „környezeti etikán” alapuló humánökológiai eszmeiséghez állnak közel. (Nem titok, hogy Lányi évekig tanított a Képzőművészeti Egyetemen is, nem meglepő tehát, hogy gondolatai búvópatakként csörgedeznek hallgatói munkáiba). A humánökológiát képviselő gondolkodók ki merik mondani, hogy az Föld energiakészletét valójában teljesen kizsákmányoló fenntartható fejlődés nem fenntartható, illetve a technikai fejlődés mindenhatóságába vetett hitére, vagy a puszta racionalitás sem embert sem természetet nem kímélő uralmára nem építhető az emberiség jövője. Lányi a Kockázati társadalom végecímű tanulmányában jelenti ki, hogy – a posztmodern filozófia jegyében hangoztatott Nagy Elbeszélés hiányára és a világkép egységességének eleve lehetetlenségére hivatkozó, felelősséget mindenkor elutasítani kész –– tudományos és társadalom elitjének ideje lejárt, azaz posztmodern „játékos szakasza” a valóság egyre kegyetlenebb körülményei folytán gyakorlatilag véget ért. A „tudományos haladás kockázataival együtt élő – azzal viaskodó és kalkuláló – társadalmat (…) fel kell, hogy váltsa a globális felelősségvállalás, az ökológiai elővigyázatosság korszaka.[2]” Oliver Arthur képsorozatán ezek a Lányi által felvázolt problémákra adott válaszváltozatok – talán még mindig a posztmodern jegyében – igen sokfélék és nem is erőltetik rá magukat a szemlélőre.

Oliver Arthur_Well prepared_digital print_2015

A harmadik, Rare founder című alkotáson, vagyis a Ritka alapító című képen a bölcs bagoly kerül a középpontba és körülötte megjelennek meg a káoszból kivezető út képi jelei. A megoldás lehet általában a tudás (olajágat sarjasztó könyv), a kreativitás (képzőművészet logo-ja), az építő cselekvés (kalapács, szög, piramis) vagy a vallásos világértelmezés (ezeket összefoglaló mindent látó istenszem) egyaránt. Érdekes, hogy Oliver Arthur mindig szerepeltet ezeken a képeken egy megfigyelő figurát is – általában nagyjából a jobb fölső sarokban – amelybe talán éppen saját nézőpontját, de legalábbis a fiatalokét elhelyezi. A repussoir lehet az egykedvű almafigura, vagy pedig a fiatal egzisztenciákat képviselő páros, a derűsen lézengő italos üveg és haverja, a fém italosdoboz is. Utóbbiak gondolatbuborékuk tanúsága szerint is – és mivel valószínűleg az Y generációba tartoznak – talán szeretnének valahol lehorgonyozni már, azaz családot alapítani, felnőni…de hogyan? A lehetséges válaszok a katonai ruhára hajazó, dzsungelmintás alapozású digitális print szimbólumai által sugallt üzenetek gyakorlati megvalósításaiban keresendőek. Mégpedig a bölcsesség-aknák emberi fejben történő szétrobbanásának reményében, egészen addig, amíg az olajkészlet tart. (A kockázatok és mellékhatások vállalásával).

Oliver Arthur_Rare founder_digital print_2015

A kiállítás április 13-áig megtekinthető az Erzsébetligeti Színház galériájában. Budapest, Hunyadvár utca 46/b.

Molnár Eszter

[1] LÁNYI András: A kockázati társadalom vége In Kultúra és Közösség, IV. folyam II. évfolyam 2011/III. szám, 10. Interneten: http://www.kulturaeskozosseg.hu/pdf/2011/3/kek_2011_3_3.pdf Letöltés ideje: 2015-03-26

[2] im., 11.

Képek forrása: oliverarthur.net,

Indexkép-forrás: Facebook

A cikk forrása: http://nokredit.hu/egy-elveszett-generacio-epitkezese/