Október 30. szerda 18.00

A Corvin Művelődési Ház – Erzsébetligeti Színház
szeretettel meghívja Önt, kedves családját és barátait

Borbély László
festőművész

ÉPÜLETEK, VIZEK, FÉNYEK

című kiállítására.

Köszöntőt mond:
Szabó Csilla igazgató

Megnyitja:
Szepes Hédi művészettörténész

Közreműködnek:
ifj. Borbély László
Artisjus- és Junior Príma-díjas zongoraművész és
Várföldi Anna hegedűművész

A kiállítás megtekinthető
2024. november 24-ig
a Corvin és Kamara Galériákban.

http://www.festeszetnapja.hu/esemenyek/lista/?tribe_paged=2&tribe_event_display=list&tribe-bar-date=2024-09-18 

Fotó: Borsos Mihály

Borbély László 1939. január 20-án született a Vas megyei Rábatöttösön. 1942-ben költözött Rákosszentmihályra, jelenlegi lakhelyére. Iskoláit is itt kezdte. A Corvin Mátyás Gimnáziumban töltött egy év után felvételizett a budai Táncsics Mihály Tanítóképzőbe. Festeni mindig szeretett, ottani rajtanára (Sárkány Loránd) már a 3. osztály elvégzése után elvitte a vörösberényi pedagógus művésztelepre. Az Egri Tanárképző Főiskolán Jakuba János növendéke volt, s 1970-ig rajzot tanított a XVII., majd a XVI. kerületben. Közben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen művészettörténész diplomát szerzett. 1970-től a Magyar Nemzeti Galériában dolgozott, ahonnan tudományos főmunkatársként ment nyugdíjba.

1958 óta szerepel kiállításokon, 1968-tól napjainkig vagy harminc egyéni kiállítása volt, többek közt az NSZK-ban, Svájcban, Belgiumban és Japánban.

Eleinte főként tájképeket festett posztnagybányai stílusban. Egy 1970 körüli NDK út alkalmával jött rá, hogy valamilyen önálló kifejezésmódra van szüksége. Erre buzdította a Bortnyik Sándor festőművésszel kötött szoros barátsága is. A Harz-hegységbeli kisvárosokban, a favázas épületek rajzolása közben tudatosult benne, hogy a konstruktív szerkezetek, a sajátos fényviszonyok tálcán kínálják a keresett egyéni stílust. Ez a fényimádat csak elmélyült a Loire-menti utazásai alkalmával, ahol a csodás fények a víz által megsokszorozódva jelentkeztek. Azóta az épített környezet képi megjelenítése lett a kizárólagos célja. Alkotásain a sajátos fény-árnyék látásmóddal igyekszik megörökíteni elmúlt korok építészeti emlékeit, városképeit. Ezek a templomoktól a hidakig, kastélyokig, vízivárakig sok mindent magukba foglalnak – „csak napsütés legyen”. Nem annyira a naturalista lefestés vonzza, inkább a megjelenítés lehetne a jobb kifejezés. Mert nem a fényképszerű hűség, hanem sokkal inkább a látvány keltette hangulat visszaadása fontos számára.

Művészettörténészként nyilván sok stílus közül válogathatott volna, de óvakodott a kor divatjainak követésétől. Csak addig absztrahálja a látványt, míg az megmarad annak. Nem elve a „polgárpukkasztás”. Nála a művészi cél annak a vizuális jóérzésnek a közösség számára történő átadása, amit a leképzett „műtárgy” benne is keltett. S ha az utazásai során látott épület, táj rajzi rögzítésére nincs éppen módja, akár évtizedek múlva is képes oda visszamenni. Ezt tette több Loire-menti kastéllyal, erdélyi templommal, Pernstejnnel, vagy éppen mint legutóbb, Carcassonne várával.