
Szabad a tér - Tóth Viktor Arura Trio Special - 19:30
2025. június 19. 19:30
Június 19. csütörtök 19:30
Tóth Viktor
Arura Trio Special
Az arura a keleti kultúrában egy mítikus és misztikus növény, mely testi és lelki bajra gyógyír egyaránt. Csodatévő. Az Arura Trio Special muzsikája egyfajta ön és közgyógyító zene, mely a lélek regiszterei felé áramlik, a jazzen, a népzenéken, a kortárs zenén keresztül az improvizáció szárnyán a pillanatba szőve. 2014 ben jelent meg a zenekar vezető szaxofonos szerzeményeiből álló első lemezük – a Szemed kincse – majd ezt 2020-ban a Have no fear album követte. Mindkét lemez az év legjobb lemeze díjat nyerte el megjelenése évében.
Tóth Viktor többszörösen az Év Jazz-zenésze díjjal kitüntetett altszaxofonos, zeneszerző, zenekarvezető. A mai magyar jazz fiatal generációjának kiemelkedő alakja. Zenéjére a stílusokon átívelő, improvizáció központú, szárnyaló és spirituális töltésű előadásmód jellemző.
Gyárfás István Szabó Gábor díjjal kitüntetett gitáros, zeneszerző. Olyan nagyságokkal játszott együtt, mint Jeff Ballard, Carol Cass, George Duke, Sidney Ellis, Peter Erskine, Benny Green, és még sokan mások. A népszerű gitáros - szaxofonos partneréhez hasonlóan- gyakori vendége hazai és nemzetközi jazz fesztiváloknak egyaránt.
Orbán György Magyarország talán legtöbbet foglalkoztatott bőgőművésze. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy rengeteg teljesen különböző zenei stílusú együttes állandó tagja. A Coltrane-i örökséget feldolgozó saját zenekarától, Palya Bea, Malek Andrea, Szakcsi Lakatos Béla, Tony Lakatos Quartet vagy Lukács Miklós Cimbiózisáig nagyon színes palettán mozog művészete. Virtuozitásával, zenei sokszínűségével a produkciók biztos pontja.
------------------------------------------------------------------------------------
Green Caffee