Ligeti Baba Klub - Bogyó és Babóca 1. - 13 mese
2024. november 06. 10:30
November 6. szerda 10:30
Bogyó és Babóca 1.
- 13 mese-
A Bogyó és Babóca mesesorozat volt az első, melyből a rendszerváltás után magyar animációs sorozat készült. A film producere és rendezője, az Oscar-díjra jelölt M. Tóth Géza 2009-ben kereste fel a sorozat szerzőjét, Bartos Erikát az akkor már könyvpiaci bestsellernek számító sorozat megfilmesítésének ötletével. A Bogyó és Babóca rajzfilm munkálatai gyorsan haladtak, 2010-ben került mozikba az első széria, majd ezt követte 2011-ben a második, 2014-ben a harmadik, 2020-ban a negyedik évad.
A rajzfilm a KEDD Animációs Stúdió műhelyében készült. Írta és rajzolta: Bartos Erika, Rendező: Antonin Krizsanics, Producer: M. Tóth Géza, Mesélő: Pogány Judit, Zene: Alma Zenekar
A rajzfilm 2011-ben elnyerte a Jiangyini Nemzetközi Animációs Fesztivál legjobb rövidfilm-díját, 2013-ban az Olaszországi Premio Cartoon Kids-díjat, a Kecskeméti Filmfesztivál közönségdíját, 2017-ben pedig a 6. Nemzetközi Animációs Fesztivál zsűrijének különdíját Hszianban.
A program hossza: 65 perc
A mese Ligeti Baba Klub tagsági kártyával INGYENESEN megtekinthető.
A Tagsági Kártya ára 1500 Ft/félév, mellyel a Ligeti Baba Klub alkalmai (kéthetente szerdánkánt) és rendezvényei ingyenesen látogathatók!
-------------------------------
A klubtagsági kártya kiváltásával
(jelképes 1500 Ft/félév díj ellenében)
• részt vehettek a Ligeti Baba Klub előadásain,
• kölcsönözhettek a korszerű ismereteket
tartalmazó babaklub-könyvtárból,
• kipróbálhatjátok a rendelkezésre álló hordozóinkat,
• kedvezményes jegyet válthattok
a Ligeti Baba klub pecséttel jelzett színházi előadásainkra,
• évente két alkalommal (tavasszal és ősszel)
részt vehettek a Ligeti Baba Klub több napos rendezvényein.
Aktuális információkért mindenkit szeretettel várunk a
Ligeti Baba Klub csevegő
Facebook csoportba:
https://www.facebook.com/groups/767684121103493